A jelenlegi helyzetre való tekintettel a vállalkozások dolgozóik és ezáltal közvetlen hozzátartozóik egészségének védelme érdekében a folyamatos, teljeskörű tájékoztatás mellett újabb és újabb intézkedéseket vezetnek be.

A cégek  javaslatokat, irányelveket készítenek, korlátozásokat és tilalmakat vezetnek be, új szabályrendszereket alkalmaznak, melyek nemcsak a dolgozókra hanem az adott céghez érkező beszállítók munkatársaira, vagy egyéb üzleti vendégekre és külsős személyekre is vonatkoznak. Számos cég, intézmény és hivatal tevékenységéből adódóan nem teheti vagy nem tudja megtenni, hogy munkavállalóit vagy munkavállalóinak egy részét otthoni munkavégzésre kérje fel. Ezen dolgozók nap mint nap megjelennek a munkahelyükön.

Ebben szeretne a Konica Minolta támogatást nyújtani intelligens Mobotix hőkameráival, melyek alkalmasak a felületi testhőmérséklet érzékelése.

 

MEGOLDÁSUNKRÓL BŐVEBBEN

A Mobotix Thermal Radiometry technológiával rendelkező kamera képes a pixel pontos felületi hőmérséklet mérésére, jól kontrollálható körülmények között kifejezetten magas (0.1 celsius fok) pontossággal.

A kamera a munkahely előterében felszerelve, a megfelelő konfigurálásokkal ellátva képes jelzést adni a személyzet számára, ha az épületbe belépő vendég vagy dolgozó testhőmérséklete meghaladja az általunk előre beállított értéket. Az így küldött értesítés lehet egy felugró ablak a számítógépen, egy e-mail vagy akár hangjelzés is magán a kamerán keresztül. A személyzet így időben tudomást szerezhet az esetlegesen fertőzött belépőkről és megkezdheti szükséges intézkedéseket.

Megoldásunkkal egy elsődleges védelmi vonal állítható fel, így a kézi mérésre csak indokolt esetben van szükség, nem akadályozva ezzel a normál munkamenetet

A rendkívüli helyzet miatt óriási a kereslet erre a megoldás világszerte. Határátkelőhelyeken, óceánjáró hajókon, repülőtereken, hivatalokban és irodaházakban is használják már kameráinkat. Referenciáink és a folyamatosan növekvő kereslet is egyértelműen jelzik megoldásunk hatékonyságát.

Az űrlap kitöltésével jelezheti felénk érdeklődését, melyet követően szakértő kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot. Továbbá itt jelentkezhet áprilisban és májusban induló online előadásainkra.

GY.I.K

Milyen pontos a hőmérséklet kiolvasása?

Jól kontrollálható körülmények között a kamera 0.1 celsius fok pontossággal képes megadni a képen kijelölt felület hőmérsékletét, 1 méteres távolságból. A lehető legpontosabb mérés eléréshez, a kamerát minden implementációnál külön konfiguráljuk.

 Mi a mérés ajánlatott távolsága?

Az ajánlott távolság 1 – 5 méter között van a kamerától számítva. A pontos távolságot minden helyszínen külön szabjuk meg az implementáció során.

 Mi a Konica Minolta megoldásának legfőbb előnyei?

A kamera rendkívüli mérési pontosságán felül érdemes kiemelni, hogy teljesen önállóan, sziget üzemű működésre is képes. A mérési kalkulációhoz nincs szükség külön szoftverre, a riasztás pedig akár a kamera beépített hangszóróján is megtörténhet, akár egy előre felvett, magyar nyelvű szöveget lejátszva. A kamera továbbá a thermal szenzoron felül rendelkezik egy 6Mpixel felbontású normál szenzorral, a két kép automatikus egymásra illesztése által pedig azonnal azonosíthatóvá válnak a szűrendő belépők.

 Milyen más célokra használhatóak még ezen kamerák?

A kamerák képesek bármilyen felület hőmérsékletének mérésére, illetve ez által preventív tűzjelzésre, bizonyos eszközök hevülése esetén. A thermal megoldás alkalmas lehet ezen felül összefüggő kerítéshatárok figyelésére, ahol a kamerától akár több száz méterre lévő behatolóról is képes riasztást adni a rendszer.

Lépjen kapcsolatba velünk!

Honnan értesült megoldásainkról?

Kapcsolatfelvétel célja:











Az adatkezelési tájékoztatót, a Jogi nyilatkozatot és a Felhasználási feltételeketfeltételeket elolvastam, elfogadom a benne foglaltakat.Az Elküldés gombra kattintva hozzájárulok ahhoz, hogy a Konica Minolta Magyarország Kft. a fent megadott adataimat kapcsolatfelvétel céljából kezelje.



Hozzájárulok, hogy Konica Minolta Magyarország Kft. személyre szabott ajánlatokkal megkereshessen és direkt marketing anyagot (ideértve az információs felméréseket, meghívókat, reklámokat, hírleveleket, szakmai és promóciós rendezvényeket, termék és szolgáltatás ismertetőket, sikertörténetek, akciókat stb.) küldhessen a fent megadott elérhetőségeimre a Konica Minolta és a hozzátartozó, csoporton belüli cégekkel kapcsolatosan. A hozzájárulás bármikor önkéntesen és ingyenesen visszavonható az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint.